A cseh külügyminisztériumnak helyt adó Czernin-palota előtti Lorettói tér szélén álló szobor talapzatára felteendő magyarázó táblának szerintük azt is tartalmaznia kellene azt is, hogy
Edvard Benes „társfelelőse annak, hogy az állam által szervezett terror következtében Csehszlovákia lakosainak tízezrei veszítették el életüket, további tízezreket pedig elhurcoltak a Szovjetunióba. Több milliónyi személy elveszítette lakhelyét és vagyonát. Az elnök gátolta a demokrácia helyreállítását, elősegítette az ország szovjetizálását, de a jogtalanságok ügyében hallgatott”
– magyarázta a hírügynökségnek Ondrej Neumann, a független újságírók egyesületének elnöke.
A kérést tartalmazó levelet egyebek között Petr Pithart, a cseh Szenátus egykori elnöke, Jan Kalvoda volt kormányfőhelyettes és igazságügyi miniszter, Petr Placák történész és Jan Urban neves publicista írták alá.
„Javaslatunk a történelmi örökség iránt érzett tiszteletből fakad, illetve igyekezetünkből, hogy hozzájáruljunk azon emlékezet és értékek megtartásához, amelyek társadalmunk pilléreit alkotják. A magyarázó tábla nemcsak a múlt igaz emlékezetére mutatna rá, de egyben figyelmeztetés lenne a mai és jövőbeni generációk számára” – olvasható a prágai városi önkormányzathoz intézett felhívásban.
Edvard Benes, az egykori Csehszlovákia második köztársasági elnöke, a csehszlovákiai magyarokat és németeket sújtó, a második világháború után kiadott hírhedt dekrétumok atyjának bronzszobrát 2005-ben állították fel Prágában. A korabeli cseh lapok bíráló hangvételű kommentárokat közöltek a prágai szobor leleplezéséről.
A sajtó szerint Edvard Benes a cseh történelem kétségkívül kiemelkedő, de nagyon ellentmondásos személyisége volt. A mostani felhívást aláíró politikusok, újságírók és történészek olyan szöveg elhelyezését kérik a szobor talpazatán, amely sokoldalúan, a maga ellentmondásaival együtt mutatná be a volt csehszlovák elnököt. A szobron jelenleg nincs más szöveg, csak az egykori elnök neve.